sziaztok.most kisebb csönd következik a 30Y turnéban, egy pár állomást kihagyunk, de azért vannak történések.április 2. 22h: interjú Gyurival  Radio Cafe-banáprilis 8. 21h: The Puzzle akusztikus koncert. Gyuri és Huszár fognak 45 percet játszani, saját dalok, feldolgozások,…

THE PUZZLE VIDEOBLOG 2. RÉSZ: MI AZ A SNUS????   Zalaegerszeg. Két kocsival mentünk, huszár és diktátor hátramaradtak, de leértünk még szépen időben. Egy művelődési házban volt a koncert, elég kietlennek tűnt, de a koncertekre szépen megtelt.…

Még február elején kitaláltuk a Wan2-val, hogy csináljuk közösen a pesti visszatérő koncertünket. Sőt ehhez még egy death disco-t is hozzákötöttünk. ami nem volt nehéz ügy, mert az is "családi" vállalkozás. a manager dictator és a huszár csinálják, szóval így…

Február végén Gödöllőn indult a turné a 30y-ékkal. Este 7 körül értünk le a Trafóhoz. A kocsiban még épp elcsíptük az MR2-n az új dalunk [ÁLDÁS] premierjét meg az interjút Gyurival, aztán már ment is a beállás. A 30Y-ék jófej arcok, sőt régi barátok, úgyhogy már az…

Az év elejét próbákkal töltöttük, mert azért fél év kihagyás után az ember berozsdásodik. Fecó próbatermébe járkáltunk hetente, és valahogy így mentek a dolgok...

süti beállítások módosítása