Meghalt Jacko, ez elég szomorú. Az internet kileng, annyian keresgélnek és jönnek rá hirtelen, hogy a derék néger kisfiúból csúnya fehér nővé avanzsált király hiába tett meg mindent az elmúlt években, hogy pedofil zombiként rögzítse magát a jónép fejében, azért mégiscsak mintha zenélt is volna.. De még hogy!

Lehet utánanézni, hogy Thriller így, meg Bad úgy, ilyen rekord olyan rekord hátán, de azért Jackóról mindenkinek van legalább egy személyes kis története, úgy mint titokban moonwalkolás a tükör előtt, smooth criminal bedőlös klipp, és még sorolhatnám... úgyhogy most tegye fel a kezét, aki nem tudja legalább egy dalát végigénekelni. Micsoda? Egy kéz sincs a magasban? Nocsak.

Nekem is (diktátor) megvan a személyes kis Jacko sztorim, leginkább, hogy sosem szerettem általánosban, de egyik osztálytársam olyan ügyesen moonwalkolt a folyósón nagyszünetben fehér zokniban, hogy minden harmadikos csodájára járt. Osztálykirándulásokra is hozta mindig a Jacko kazettákat, de ez sem segített, hogy megokosodjak.. ..ahhoz még kellett pár év.

És már el is érünk 2005. júliusához. A Puzzle Londonban lakik, épp megváltunk alapító dobosunktól, Attistól, és hazajöttünk, hogy az új dobos (az azóta már sokszorosan lecserélt) Blaskovics Gyuri a VOLT fesztiválon debütáljon.

Nagy meleg, turnébusz berámolás, kis kaja a Westendnél (Gyurinak akkoriban a csülök pékné módra volt a kötelező itthoni kör, valószínűleg a brit koszt vitte rá erre, mert ma már szerintem meg nem enné...), és már irány is Sopron.

Együtt az egész kiccsalád, felrámolva mindenki, épp hogy kiérünk az autópályán, már fel is merül a kardinális kérdés: na mi szóljon a kocsiban? 2005-ben járunk, ekkor hiába utazik egy buszban Diktátor és Huszár, még három év kell, hogy felfedezzék a magukban szunnyadó DJ-t. Úgyhogy ahogy kell, nincs apelláta, Diktátor ipodja rákötve a kisbusz hifijére, hangerő max-on és egyszercsak felüvölt.... Oasis? Dehogy, azzal csak Gyurit csesztetik. Beatles? Fenéket, elég a klasszikusból. Vmi jó kis új indie, hisz épp ekkor haverkodunk össze a Libertines-szel vagy a Keane-nel? No way. Akkor? Jacko - Don't Stop 'Til You Get Enough!!!!!!! Valószínűleg a föld legjobb diszkószáma.

Hogy miért pont ez? Arra már nem is emlékszem, de az biztos, hogy szép sorjában a Jacko Best of végigment az ipodról.

Reakciók? Tekintettel arra, hogy üvöltötta zene, sokat nem tudtunk beszélni, de Gyuri kifejtette, hogy mennyire nem szereti ezt a zenét, mert amikor kicsi volt, apukája kazettákat kapott egy kollégájától, ami tele volt jó zenékkel, LedZep, mindenféle jó rokk, ő ezen szocializálódott, dehát a tekergetés fáradalmas, úgyhogy kénytelen volt végighallgatni a szörnyűséges diszkódalokat, igen, olyanokat mint ez ami most szól. Meg ez, ami most. És mérgelődve ütötte a lábával a ritmust! A mellettünk elhaladó Zagar buszban ülők (ők is aznap játszottak a VOLT-on) csak azt látták, hogy komoly party van a Puzzle kocsiban, de Zságer hiába telefonált át, hogy mi is történik, Gyuri "valami nagyooooon rossz zene szól" kiabálását nem igazán értette. Ja, mert üvöltött Jacko.

Hát ennyi. Én a mai napig szívesen hallgatom a Best of albumát, mert tele van jó dallal. És még csak azt sem mondom, hogy csak a régi funk diszkó cuccok a jók. Van a késői patetikus vonalból is ütős dal. Érdemes beleásni.

Ja és hogy mi lett a fesztivállal? Megérkeztünk, óriási sár volt, majdnem elütöttük a turnébusszal a felénk gyalogló Gyurcsányt (bizony-bizony, ez a maradandó történelmi esemény is megérne egy külön posztot), Blaskovics Gyuri dobos debütált, de mivel alig egy héttel korábban tudta meg, hogy Puzzle tag lesz, hát 6 dal után megállt a tudomány, a zenekar amúgy el is rontotta a nyitószámot a Fragilet (amiről korábban már írtunk), szóval valószínűleg legrövidebb és legbénább fesztiválfellépésünk volt. Azóta Blaskó helyett már Fecó dobol, és csütörtökön fellépünk újra a VOLT fesztiválon, 17h-tól az MR2 színpadon. Ezúttal nem turnébusszal megyünk hanem kocsikkal, de lehet tippelni, hogy a diktátor autóban mi fog szólni Sopron felé menet. R.I.P. Jacko.

A bejegyzés trackback címe:

https://thepuzzle.blog.hu/api/trackback/id/tr681216494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tocsu 2009.07.01. 19:47:47

Szerettük, vagy nem szerettük, egy biztos, őstehetség volt, kár, hogy a média tönkretette.