Régen amíg a zenekar teljes egésze, vagy nagyobbik fele Londonban élt, nem annyira volt jellemző, de mióta mindenki hazaköltözött, hát igen sok időt tölt együtt a puzzle família. Ha jobban belegondolok, a héten szinte minden este csináltunk valamit, hol koncert, hol youtube videomutogatásba fulladó próba.

Na de péntek. A hirtelen jött jóidőben Pesten mindennek az epicentruma a Gödör, úgyhogy nézzük, hogyan is alakul egy hagyományos puzzle péntek este.

Mindenekelőtt enni kell. Erre a Puzzle törzshelye a nyári időszakban Katlan Tóni konyhája. Ilyen hagyományos sütögetős bódé, általában Millenáris parkban szokott állni, mindig oda megyünk, egyrészt mert Huszárhoz nagyon közel van és lusta, másrészt szeretjük a magyaros kajákat. Hát most is a Millenárisnál kerestük, ott nem volt, ám Huszár szemfüles barátnője levadászta, hogy kis időre a turistalehúzó Vörösmarty térre költöztek. Mindegy, ez sem akadályozott meg minket, hogy a pénteket Tóni konyhájában kezdjük, Gyuri, Huszár, Diktátor (Zsazsa igazoltan távol mohácsi húsvétezésen, Fecóról meg majd később) ahol azért a nagypéntekre tekintettel a húsokat kihagytuk, és maradt a böjti fröccs, perec, kalács.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tóninál jól belakva szépen átsétáltunk a Gödörhöz. Ha jó az idő, Pesten mindenki itt ücsörög. Nem tudsz úgy végigmenni, hogy félpercenként ne botolj ismerősökbe. De a koreogárfia már itt is a megszokott volt: gyorsan el a bazilika melletti éjjelnappaliba a borért, szenvedés a bornyitáson (amit ezúttal Gyuri oldott meg kulccsal), majd vissza a Gödörhöz. Most talán még piát sem kellett volna venni, mert annyi volt az ismerős, hogy 100 méter megtétele alatt Gyuri és Huszár a kínálgatott pancsok okán nem igazán maradt szomjas, mire a lépcsőkhöz értünk megvolt a hangulat. Lent jó barátaink és turnépajtásaink a 30Y-ék játszottak épp. Tömeg volt, jók voltak, de pár dalnál nem bírtuk tovább. A meleget.

Viszont ez is elég volt, hogy összefussunk az országos koncertrejáró verseny első helyezettjével. Ha jobban belegondolok, nem járunk túl sokat vidékre koncertre, de nem voltunk még úgy sehol, hogy Barbit ne láttuk volna. Legyen az Győr vagy Zalagerszeg. Hogy csinálja, nem tudjuk, ott van mindenhol. Napszemüvegét az ekkor a már végképp nemszomjas Huszár eltette volna, de nem sikerült a művelet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Huszár különleges képessége a hátoncipelés. Kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása utána igen hosszasan tud így szállítani bárkit. Első körben ismerősöket, de ha a helyzet úgy kívánja, hát vadidegeneket is a hátára tud kapni. Puzzle taxi. Most Fecó volt a kiválasztott, aki éjfél után csatlakozott be, mert koncertezett egy másik zenekarával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



1 után az események már nem változtak. A részegek még részegebbek lettek, a józanok befáradtak, úgyhogy kb. így nézett ki az este.

Egyébként meg mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT!!!

 

Engedjétek meg, hogy én is hozzájárulhassak ezen este dokumentálásához két kis közeli fotócskával. Ha valakinek Brokeback érzése támad, nos...hmmm... lehet, hogy nem véletlenül! Az elsőnél a Fecó fejét érdemes figyelni, a másodiknál pedig az elszánt tekinteteket! Mindenkinek jó pihenést!

Gyuri

És akkor íme tehát:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thepuzzle.blog.hu/api/trackback/id/tr561060694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tothbarbi 2009.04.12. 13:19:31

ó hát remek lett ez a kép. én vagyok a mumusotok aki mindenhol ott van. mint egy rossz ómen. muhhaha.
(debrecen ;) )
pupuk
barbi