Szépen készülünk a májusi MR2 rádiós akusztikus koncertünkre ezekben a napokban, sok próbával, meg szinte mindenkinek van másodállása is (Zagar, Nemjuci, Amber Smith - de erről még később), de addigis arra gondoltunk, hogy hát itt blogolunk jóideje, bemutatkozni viszont elfelejtettünk.

Ami nem szép dolog, úgyhogy ezt ezúton is pótoljuk. 6 részben szépen bemutatjuk a Puzzle kiscsalád minden tagját, Fecót, Zsuzskát, Huszárt, Gyurit és Diktátort, zárásképp pedig a família nem zenés, de szintén ugyanolyan fontos tagjait. Fogyasszátok egészséggel! 

GOLOVICS FERI - dob


Feri dobol. A dobos poszt nálunk mindig igencsak problémás volt. Talán még nem is számoltuk össze, de kezdett az alapító tag Riegler Attis, aki a londoni évek alatt távozott. Aztán jött Jurek (aka Blaskovics Gyuri), aki a kinti időszak második felét ütötte végig. Őt követte James Irving, aki azzal (is) kilógott a sorból, hogy angol, ráadásul az igen menő, major kiadós szerződéssel bíró, a Radiohead management által istápolt és elsővonalas brit sztárzenekarból, a 22-20s-ből érkezett. Amikor úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, James ezt már nem tudta vállalni, ráadásul korábbi zenekara is újjáalakult, úgyhogy ideiglenes jelleggel mindössze 3 koncert erejéig csatlakozott hozzánk Romi (aka Roman Turtev).

De ekkor már éreztük, hogy közel az igazi, és nemsokára rátalálunk.....majd rá is találtunk Fecóra 2008 nyarán, immár itthon. És bár evidensnek tűnik, hogy ezt mondjuk de Feri aztán úgy passzolt a kirakósba, ahogy az meg van írva. Úgyhogy az az érzésünk, a dobos pozíció ingatagsága mostmár végre megszűnt.

A hosszúra nyúlt bevezetés után Fecóról.
Az az igazság, hogy Feri szerintünk mindent tud dobolni. A nyálas poptól (a zenekar nevét nem írjuk le, vajon kiről lehet szó? segítség: az énekes egy-egy szépen sikerült refrén vagy zongorakíséret után csókókkal illeti saját kezét, annyira szereti magát) az indiai zenén át a RAKENDROLLig. Ha ma visszanézünk, eleinte finomkodó is volt talán, de Gyuri kihozta Fecóból a hentest, és ma már úgy püföl, hogy mindannyian azt gondoljuk: ő a puzzle legjobb dobosa, pedig hát azért jó a mezőny.

A "Hentes" nevet nem mi találtuk ki neki. A februári visszatérő koncertünk után a hello.fm írta, hogy "Golovich Feri, a dobos, nem csak hasonlít egy hentesre, de úgy is játszik hangszerén, mintha épp egy fél disznót darabolna." Na jó, el kell ismernünk van némi közünk a hentes dologhoz. Amikor a Wan2 magazin jelezte, hogy csinálna velünk interjút a hazatérés kapcsán, úgy döntöttünk, mi magunk csinálunk hozzá egy fotósorozatot. Fecónál kicsit bajban voltunk, nem mintha probléma lett volna, de szakáll/image kérdésbe a Puzzle klasszikus értékeket vall. :) Úgyhogy Fanni segítségével (aki a fotózáson meg úgy általában is a zenekar stílusiránytűje, a Wan2-s képek ruha/haj/smink dolgai is mind az ő munkái) kikupáltuk Fecót, ami olyan jól sikerült, hogy azóta is az olasz amoroso fizimiskával dobolja végig a koncerteket.

És hogy egy kicsit BRAVO magazinosan zárjuk, ömlesztett ÉRDEKES apróinfok Fecóról: 

  • nem tudjuk Fecó kedvenc színét
  • tulképp fogalmunk nincs mi a kedvenc zenéje
  • lányok sírjatok mert száz éve boldog kapcsolatban él
  • ha valahonnan elkésünk, mindig ő a legidegesebb a zenekarból
  • ha épp hangszerre van szükségünk, tuti, hogy percek alatt szerez, lévén hogy másodállásban hangszerboltos
  • fejében van a teljes Zagar repertoár, lehet egyszer Gyurival majd alapítanak egy Zagar feldolgozás-zenekart

 

Hölgyeim és Uraim, kedves blogolvasó gyerekek, Golovics Fecó:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thepuzzle.blog.hu/api/trackback/id/tr331072610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a.k. 2009.04.19. 18:52:06

Üdv. Puzzle!
Kíváncsian várom a Ki Kicsoda? 2. részét,és nem feledkezzetek meg az"újabb igazán jó kis Puzzle sláger"-ről sem!
süti beállítások módosítása